Keresés ebben a blogban

2013. június 9., vasárnap

Féltékeny gyilkosok


Nemcsak a nemzetközi, hanem a hazai sajtóban is szép számmal bukkanhatunk féltékenységből elkövetett erőszakos bűncselekmények brutális és meghökkentő esetleírásaira. Az elmúlt tíz évre visszatekintve a fellelhető történetek szinte végtelennek tűnő sorában találkozhatunk a hevesi tinédzserlány esetével, akit azért szúrt le huszonegy éves barátja, mert a lány szakítani akart vele. Akasztón egy román férfi szúrta le élettársát, miután alkoholba fojtotta bánatát társa hűtlensége miatt, valamint egy szegedi hajléktalan férfi szintén féltékeny indulatai miatt késelt. Nemrégiben Szigetszentmiklóson egy férfi brutális körülmények között végzett társával és annak anyjával feltehetőleg féltékenységtől indítva, majd magával is végzett.


Nem titok, hogy a házastársak közötti kegyetlenség harmadik legfőbb oka a szexuális féltékenység vagy hűtlenség, a rablás és a tulajdonjoggal kapcsolatos viták után közvetlenül. Ha egy nőt megölnek, kilencszer nagyobb az esély van arra, hogy az elkövető az áldozat férje és nem egy idegen. Ahogy a fenti példákból is jól látszik a szerelemféltő gyilkosok legtöbbször férfiak, s bár a nők is ölnek féltékenységből, jóval ritkábban, mint az erősebbik nem. A többi erőszakos bűnelkövetőhöz hasonlóan, aki féltékenységből gyilkol többnyire alacsony társadalmi és jövedelmi réteghez tartozik, illetve gazdasági és társadalmi kirekesztettségben él. Kivételek persze mindig akadnak.

A szépirodalmi példák is ékes bizonyítékai annak, hogy a féltékenységből elkövetett gyilkosságok históriája egyidős az emberiséggel. Már a bibliai testvérpár Káin és Ábel ősi történetében is megjelenik a testvérféltékenység miatt elkövetett gyilkosság motívuma. A szexuális féltékenységtől fűtött bosszúálló nőalakok sorában Médeia, Héra és Phaedra alakját említhetjük, végül az erőszakhoz vezető téveszmés féltékenység, az Othello-szindróma elnevezés ihletőjét, a velencei mórt se hagyjuk ki a sorból. 

Legfőbb ideje választ kapnunk a kérdésre, mikor vezethet a féltékenység tettlegességhez vagy legrosszabb esetben gyilkossághoz?

A hűtlen társ tettenérésekor elkövetett gyilkosság olyan sérelem, amely a nemzetközi joggyakorlatban több országban enyhítő körülménynek számít. Hasonló helyzetben azok is viselkedhetnek erőszakosan, akikre egyébként nem jellemző az erőszakos hajlam. Nagyobb a kockázat a korai kedvezőtlen, bántalmazó környezet, illetve a traumatikus gyermekkori események esetében. Az érintett személyeknél a stresszrendszer zavara mutatkozik, s ezzel párhuzamosan magatartási változások jelennek meg. A társuló hiperérzékenység irritábilissá teszi a személyt, és növeli az agresszív reakciók intenzitását a különböző frusztráló, provokatív helyzetekben.

Ha az egyén kisgyermekként erőtlennek és tehetetlennek érezte magát, aki képtelen elnyerni szülei szeretetét és elismerését, amelyre kétségbeesetten várt, kiszolgáltatott marad felnőttként is. Kisebbrendűségi érzéseit uralkodással igyekszik kompenzálni, bizonytalan magában, gyakran érez magányt és elszigeteltséget. Amikor szerelmes lesz függő helyzetbe kerül, és érzelmileg kiszolgáltatottá válik, egyoldalú kötődése pedig hajlamossá teszi a féltékenységre. Mivel kiszolgáltatott, mindenáron kézbe akarja venni az irányítást. A féltékenységre és erőszakra hajlamos férfiak, akikből hiányzik az érzelmi stabilitás, kapcsolataiktól függnek és ha megcsalják őket, szinte kivétel nélkül erőszakkal reagálnak a féltékenységre. A szerelemféltés hátterében az eltávolodástól való rettegés is állhat, amely ahhoz hasonló heves érzelmi megrázkódtatást eredményez, amit gyermekkorukban éltek át.

Másik vonás az elkövető profiljában a pozitív férfi szerepmodell vagy az apa teljes hiánya gyermekkorban, illetve az erőszakos, rideg, kritikus, távolságtartó apa. A bűntény maga – akár gyilkosság vagy rablás, kiváltképp a nemi erőszak – lehetővé teszi, hogy az elkövető férfiasságát bizonyítsa a nő előtt, aki kételkedett benne és megtiporta azt. A kegyetlenség két legfőbb oka, hogy a féltékeny fél kontrollt gyakoroljon a másik felet és elrettentse a nőt az esetleges hűtlenségtől és mindenáron magához láncolja őt. Ha pedig az életét is kioltja, azzal azt is megakadályozza, hogy mással lehessen boldog.

Ezek tehát a féltékeny gyilkos ismertetőjelei, amelyek alapján teljesebb képet alkothatunk az elkövető motívumairól és személyiségprofiljáról. A folytatásban arról ejtünk szót, milyen jelek utalnak a párkapcsolatban arra, hogy veszély leselkedik ránk és tanácsos óvintézkedéseket tennünk!

ETS.

Ajánlott irodalom:
David M. Buss: Veszélyes szenvedély - Szerelem, szex és féltékenység, 2002, Vince Kiadó
Ayala Malach Pines: A féltékenység - Okok, tünetek, gyógymódok




Kérdés az olvasóhoz:


Ön szerint mikor vezet a féltékenység gyilkossághoz?



Egyéni és párkapcsolati tanácsadás


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése