Keresés ebben a blogban

2013. március 8., péntek

Könyvespolc

Verena Kast: Búcsú az áldozat szereptől





Létezik-e harmadik lehetőség az áldozat és az agresszor szerepén kívül, vagy nincs harmadik út? Igaz-e, hogy aki az életét maga alakítja, nem esik bele az áldozat-agresszor csapdába? A könyv szerzője, Verena Kast jó nevű svájci pszichoterapeuta a Zürichi Egyetem tanára, a Jung Intézet docense, a Nemzetközi Analitikus Pszichológiai Társaság, valamint a Nemzetközi Mélypszichológiai Társaság elnöke. Kutatási területe a gyász és a kapcsolati problémák feldolgozása, több laikusok számára készült önsegítő könyvet publikált a témában. Jelen kötet a kapcsolatokon belül jellemző tettes és áldozat problematikát mutatja be a jungiánus pszichológia megközelítéséből, hosszan fejtegeti a komplexusok elmélet ide vonatkozó összefüggéseit, illetve a jól bevált terápiás módszerek tanulságait. Tárgyalja az agresszió szerepét az életünkben, sorra veszi, milyen haragreakciókkal válaszolunk a fenyegető helyzetekre, és elemzi a különböző haragfantáziák formáit és jelentőségét. Az író többek között élvezetes és rendkívül tanulságos meseértelmezések (Kékszakáll és Koppciherci) segítségével bontja ki mondanivalóját és önállóan elvégezhető imaginációs gyakorlatok segítségével nemegyszer szigorú önvizsgálatra buzdítja az olvasót.





Verena Kast szerint az áldozattá válás elsősorban azt az embert fenyegeti, aki nem tartja magát elég rátermettnek és hatékonynak, s aláveti magát a másik hatalmának. Ha az egyén önérzete megrendült, vagy az akaratával szembeszegülő ellenállás túlságosan erős, nem tehet mást, mint visszavonul és szorong. A szorongó ember pedig vezetőt keres, a dolog hátrányos oldala viszont az, hogy nemigen marad saját akarata.

Az író részletesen tárgyalja a komplexus fogalmát, amely a jungi pszichológia szerint a személyiség fókuszát jelenti. Csomópontot jelöl, amely az erős érzelmi töltésű konfliktushelyeket jelzi. Ha az ilyen komplexust megszólít egy hasonló életszituáció, téma vagy érzelem, az áldozat-agresszor téma is aktiválódhat. A tudattalan komplexusok ismétlési kényszerhez vezetnek. Mindig ugyanazt éljük át, mert a komplexuson átszűrve éljük meg a valóságot. A komplexus hatására a megszokott megítéléseket és büntetéseket keressük, és persze meg is kapjuk.

Az áldozatszerep könnyen összekapcsolódik a gyermekszereppel, ezért gyakran beleszövődik az a gondolat is, hogy különösen jónak kell lennünk. A felnőtt élethez azonban hozzátartozik, hogy előbb-utóbb felismerjük, mindannyian jók is vagyunk, rosszak is. Ha megfoghatatlan bűntudat érzés tör ránk, szabadon feltehetjük magunknak a kérdést, mit csináltunk rosszul, és miért kell vállalnunk a felelősséget, így önbecsülésünk és önértékelésünk is megerősödik.

A szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy fontos megbecsülnünk és tudatosítanunk örömteli, boldog élményeinket. Nem árt olykor öröméletrajzot készíteni a traumaéletrajz helyett, felidézni életünk örömeit, és azt is, hová tűntek ezek a jó érzések. Aki örül, az természetes önbizalmat érez, jóban van önmagával és a világgal, lényegesen kevésbé szorong. Ha ott fejlődünk, ahol a komplexus nem elsődleges, én-erőnk megnövekszik, és így később hatékonyabban leküzdhetjük a feléledő komplexust. Ez lényegében azt jelenti, hogy vagy agresszívan fellépünk a saját destruktivitásunk ellen, vagy lemondunk az áldozat szerepéről, és megnyitjuk életünket a ránk váró újdonságok előtt. Akkor élhetünk így, ha komplexusainkat komolyan vesszük, és lemondunk az agresszorral azonosulva szerzett hatalomról és nagyszerűségről épp úgy, mint arról a hatalomról és nagyszerűségről, amelyet az áldozattal való azonosulás nyújt. Ne a szenvedés és a pusztítás legyen a fő parancsolat az életünkben, hanem az élni és élni hagyni elve.


Kérdés az olvasóhoz:


Olvasta? Önnek mi a véleménye a könyvről?




Egyéni és párkapcsolati tanácsadás


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése